Gazdálkodási napló

A 2022. naptári évre vonatkozóan az alábbi támogatásokban résztvevőknek kell gazdálkodási naplót benyújtani:

  • agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
  • ökológiai gazdálkodás támogatás
  • NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások

Bármelyik támogatás igénybevétele esetén egyetlen elektronikus nyomtatványt kell letölteni, a pályázati kiírás vonatkozó előírásai szerint kitölteni és ügyfélkapun keresztül beküldeni. Az adatszolgáltatási időszak minden évben január 01-től január 31-ig tart.

A nyomtatvány elektronikus benyújtásához ügyfélkapus azonosítóra és jelszóra van szükség, melyet az okmányirodákon keresztül lehet igényelni.

A nyomtatvány elektronikus kitöltésével és továbbításával kapcsolatban az alábbi teendők szükségesek:
  1. Telepítse a legfrissebb java futtatókörnyezetet innen.
  2. Töltse le az ÁNYK általános nyomtatványkitöltő keretprogramot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról, majd telepítse azt.
  3. Töltse le a táblázatból az ügyintézéshez szükséges nyomtatványt, majd telepítse azt.
  4. Az ÁNYK program segítségével nyissa meg és töltse ki az adatlapot.
  5. Kitöltés után készítse elő a nyomtatványt elküldésre, kattintson a Kapcsolat az ügyfélkapuval/Nyomtatvány megjelölése elektronikus beküldése menüpontra. Valamint jegyezze fel a nyomtatvány helyét és nevét a későbbi beazonosíthatóság végett.
  6. Ha hibátlan a nyomtatvány, akkor kattintson a Kapcsolat az ügyfélkapuval/A nyomtatvány közvetlen beküldése az ügyfélkapun keresztül menüpontra. A felugró ablakban adja meg az ügyfélkapus azonosítóját és jelszavát.
  7. A beküldés akkor sikeres, ha 3 üzenetet kap az ügyfélkapus tárhelyére. Az első üzenetet (Feladási igazolás) az ügyfélkapu küldi (az üzenet feladója: NISZ BKSZ). A második üzenetet (Letöltési igazolás) szintén az ügyfélkapu küldi (az üzenet feladója: NISZ BKSZ). Ezután érkezik a harmadik üzenet pdf fájlként, amelynek a feladója: MGSZH. Az elsőnek érkezett Feladási igazolást és a Hivatalunk által küldött pdf fájlt szükséges megőrizni (javasoljuk áttöltésüket az ügyfélkapus tartós tárhelyre). A Feladási igazolás tartalmazza a feladás idejét, a pdf fájl a sikeres vagy sikertelen feldolgozásról tartalmaz információt.

  8. A Hivatalunk által küldött visszaigazolás tartalmazza a beküldött nyomtatvány érkeztetési számát, a naplóban szereplő ügyfél regisztrációs számát és nevét, valamint az egyedi azonosítót.
    Az utolsó számsor azonosítja a beérkezett naplót. Amennyiben a Hivatalunk által küldött visszaigazolást nem kapja meg 24 órán belül, kérjük jelezze ezt a Kapcsolat menüpontban levő e-mail címen. A nyomtatványokkal kapcsolatos segítség ugyanezen az e-mail címen kérhető.
Nincs megjeleníthető nyomtatvány
A letöltéshez - Google Chrome böngésző használatakor - kattintson jobb gombbal a ikonra, majd válassza a "Link mentése másként..." menüpontot!
Amennyiben Ön külső fejlesztő által előállított xml állományt szeretne beküldeni, akkor azt kizárólag az ÁNYK keretprogramban tudja megtenni.
A beküldéshez az alábbi teendők szükségesek:
  1. Telepítse a legfrissebb java futtatókörnyezetet innen.
  2. Töltse le az ÁNYK általános nyomtatványkitöltő keretprogramot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról, majd telepítse azt.
  3. Töltse le a táblázatból az ügyintézéshez szükséges nyomtatványt, majd telepítse azt.
  4. Nyissa meg az ÁNYK keretprogramot. Az Adatok – XML állomány megnyitása szerkesztésre menüpont segítségével nyissa meg az xml fájlt. Ezután az Adatok - XML állomány bezárása menüpontot választva zárja be a nyomtatványt. A keretprogram rákérdez a mentésre. Az igen gombra kattintva ki tudja választani az imént betallózott XML fájlt és felül tudja írni. Erre a lépésre azért van szükség, hogy az XML fájl esetleges szerkezeti hibáinak javítását a keretprogram el tudja végezni.
  5. Az Adatok – XML állomány ellenőrzése és átadása elektronikus beküldésre menüpontban tallózza be az xml fájlt. A program hibaellenőrzést fog végezni az adatokon. Ha hibátlan, akkor titkosítja a nyomtatvány. A felugró ablakban megjelenő titkosított fájl nevét jegyezze fel.
  6. A Kapcsolat az Ügyfélkapuval / Nyomtatvány csoportos közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül menüpontban kattintson a kr fájl hozzáadás gombra. Válassza ki az előzőleg titkosított nyomtatványt a neve alapján, majd kattintson a megnyitás gombra. A listában megjelenik a nyomtatvány. Ezután kattintson az Indítás gombra. A megjelenő párbeszédpanelen adja meg az Ügyfélkapus felhasználónevét és jelszavát, majd kattintson a Rendben gombra.
  7. A beküldés akkor sikeres, ha 3 üzenetet kap az ügyfélkapus tárhelyére. Az első üzenetet (Feladási igazolás) az ügyfélkapu küldi (az üzenet feladója: NISZ BKSZ). A második üzenetet (Letöltési igazolás) szintén az ügyfélkapu küldi (az üzenet feladója: NISZ BKSZ). Ezután érkezik a harmadik üzenet pdf fájlként, amelynek a feladója: MGSZH. Az elsőnek érkezett Feladási igazolást és a Hivatalunk által küldött pdf fájlt szükséges megőrizni (javasoljuk áttöltésüket az ügyfélkapus tartós tárhelyre). A Feladási igazolás tartalmazza a feladás idejét, a pdf fájl a sikeres vagy sikertelen feldolgozásról tartalmaz információt.

  8. A Hivatalunk által küldött visszaigazolás tartalmazza a beküldött nyomtatvány érkeztetési számát, a naplóban szereplő ügyfél regisztrációs számát és nevét, valamint az egyedi azonosítót.
    Az utolsó számsor azonosítja a beérkezett naplót. Amennyiben a Hivatalunk által küldött visszaigazolást nem kapja meg 24 órán belül, kérjük jelezze ezt a Kapcsolat menüpontban levő e-mail címen. A nyomtatványokkal kapcsolatos segítség ugyanezen az e-mail címen kérhető.

Archív nyomtatványok

Korábbi (jelenleg már nem beküldhető) Gazdálkodási napló nyomtatványok

MegnevezésAzonosítóIdőszakNyomtatványVer.SegédletVer.
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_1
2009/2010
1,0
1,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2010/2011
2,0
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2010/2011
2,1
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2011/2012
2,2
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2011/2012
2,3
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2012/2013
2,5
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2013/2014
2,6
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2014/2015
2,7
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2014/2015
2,8
2,0
Gazdálkodási napló
MGSZH_GN_2
2014/2015
2,9
2,0
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2016
1,0
1,0
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2016
1,1
1,0
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2016
1,2
1,1
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2017
1,3
1,2
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2018
1,4
1,2
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2019
1,5
1,2
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2020
1,6
1,2
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2021
1,7
1,3
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2021
1,8
1,3
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2022
1,9
1,3
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2022
2,0
1,3
Gazdálkodási napló (2016 - )
MGSZH_GN3
2022
2,1
1,3

© 2024 - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal